Már hátrálni se tudtam, pedig minden idegszálam azt kiáltotta fussak, meneküljek ettől a két testvértől minél messzebb, különben rosszul járok. De a lábam nem mozdult, mint ha a földbe gyökerezett volna. A szőke adonisz végül elém ért, szorosan lehunytam a szemeimet és vártam az ütést, de helyette azt éreztem, hogy óvatosan megfogja a kezemet, felemeli az ajkához és lágy csókot nyom rá. Kipattant a szemem, az arcomon felkúszott a vörösség. Ó, hát erre nem számítottam.
Elhúztam a kezemet, az arcomról még mindig nem tűnt el a pír, de már annyira nem is zavart.
- Luanna. - mondtam csendesen, ez is nagy erőfeszítésembe tellett. A fekete hajú férfi csak morgott, a léptei egyre távolibbnak hallatszott. Észre sem vettem, hogy visszatartottam a lélegzetem csak amikor újra levegőt vettem. Thor kiegyenesedett, termete most sokkal nagyobb volt, mint fentről nézve. Fel kellett nézzek rá, hogy lássam az arcát. Ez van ha olyan kicsi az ember, mint én.
- Ne figyelj, Lokira meg a morgásaira. Kedves ő csak sokszor rosszul mutatja ki. - csapott barátilag a vállamra amin halkan felnyikkantam mivel az ő nagy keze majd szétroppantotta vékony testemet hiába nem akart bántani vele. Ezt ő is észre vette és bocsánatot kért. Szóval Lokinak hívják a megmentőmet, raktároztam el magamba ezt a fontos információt.
- Magatokra hagylak, de minden nap befogok nézni, hogy láss.... hogy hozzak finomságot meg kötszert. - vágta ki magát. Összehúztam a szemeimet, mert sejtettem, hogy nem ezt akarta mondani. Mi ez az egész? Mi folyik a hátam mögött? De mielőtt a szőkeségnek is feltehettem volna a kérdést úgy elhúzott, hogy azon csodálkoztam, hogy nem füstöl a helye. Megráztam a fejemet. Jobb ha nem is tudom, hogy miről van szó, megkímélem magam egy fejfájástól. Eredeti tervemhez híven bicegve elindultam lefelé, a szorongás érzete újra vissza tért, végig kúszott a gerincemen majd a mellkasomban foglalt helyett. Próbáltam kizárni, hogy bátrabban állhassak Loki elé és kérjek tőle egy kis vacsorát, vagy ebédet, mert farkas éhes voltam. Egy minimum 10 perces szerencsétlenkedés - és pár cifra szó - után leértem, a látványtól elakadt a lélegzetem. A lépcsővel szembe foglalt helyett a hatalmas nappali, kanapéval, egy plazma tévével, gyönyörű bútorokkal. Egy kisebb elválasztó fal volt rögtön jobbra ami a konyhába vezetett és meg sem lepődtem, hogy az is ugyanilyen modern cuccokkal van felszerelve, mint a nappali. Aha, szóval milliomos, de akkor mit akar tőlem? A falba kapaszkodtam, hogy eljussak a konyháig ahol dörmögést hallottam. Első gondolatom az volt, jézusom valaki betört, a második, hogy biztos egy medve az a hangból ítélve. Kétségbeesetten felkaptam egy újságot, ez akadt először a kezem ügyébe, majd közelebb merészkedtem a konyhához. Ezer meg ezer gondolat futott végig a fejembe, hogyan és mint üssem le a betörőt, miként kellene segítséget hívjak. Hol van ilyenkor Loki?! Vagy Thor?! A takarásból még nem láttam ki is van ott, igyekeztem csendes rajta ütést tervezni. Már csak egy lépés hiányzott.
- Ha azzal a nevetséges újsággal csak hozzám mersz érni, Odin szakállára mondom, hogy megöllek! - hallottam meg egy ismerős hangot ami miatt riadtan hőkköltem hátra. Az újság kicsúszott a kezemből, a férfi kiegyenesedett és haragos tekintettel nézett végig rajtam.
- Mit akarsz? - kérdezte flegmán, mellkasa előtt összefonta a karjait. Nagyot nyeltem, arcomat elfordítottam, hogy ne nézzek a szemébe.
- Csak... csak éhes... voltam. - motyogtam szégyenkezve, mint ha bűn lenne amit érzek. Gúnyosan horkantott.
- Egyél. De engem ne zargass! - parancsolt rám, majd elviharzott mellettem. Összerezzentem, összébb húztam magam minél kisebbre addig amíg egy ajtó csapódást nem hallottam. Innentől pedig megkönnyebbültem, gyorsan tettem mindent. Féltem itt maradni, ösztönből cselekedtem. Döntöttem. Hamar befaltam mindent, majd a szekrényekhez bicegtem. Benéztem, de amit ott találtam elképedtem rajta. Bankjegyek voltak benne, néhány táskában, mások pedig hanyagul bedobva. A szívem a torkomba dobogott, a vállam fölött hátra néztem, hogy megbizonyosodjak biztos nem jön le Loki, majd benyúltam egy táskáért és a hátamra kanyarítottam. Az ajtóhoz siettem, felkaptam egy cipőt, ami meglepő módon pont a méretem volt, egy kabátot ami már sokkal nagyobb volt, majd olyan halkan amennyire csak tudtam kiléptem az éjszakába. Oh, azt hittem csak délután van. A csípős hideg az arcomba csapott pár hópehely kíséretében. Úgy éreztem még az időjárás is ellenem van, pedig csak megkönnyíteni akartam, mint a magam, mint a megmentőm sorsát. Tudtam, hogy hiba volt elvenni ezt a sok pénzt, hogy kihasználom a kedvességét és a vendégszeretetét, de menni akartam, el innen, messze a múltamtól. Arcizmaimat megerőltettem, kocogva igyekeztem keresni egy buszmegállót, de persze csak két utcával arrébb találtam, amikorra már jól átfagytam. Megnéztem a buszjáratokat, a lámpa fénye szerencsére segítségemre volt, hogy lássam. Fél óra múlva jön egy, olvastam le, és kissé mérgesen dobbantottam ép lábammal amiért még ennyi ideig fagyoskodnom kell ilyen cidris időben! De nem volt mit tennem, leültem a padkára, lehunytam a szemeimet és vártam. Gondolataim vissza tértek arra a csodaszép házra amiből kiloptam a pénzt, hogy magamon segítsek. A bűntudat fokozatosan terjedt szét bennem, elszomorodtam. Oké, hogy nem volt kedves velem, de akkor sem érdemelte meg, hogy kiraboljam. Ellátott, fedélt biztosított a fejem fölé, meleget, ruhát én pedig galád módon visszaéltem vele. De Luanna, duruzsolta egy hang, meddig maradt volna ez így? Egy két napig, utána mehetsz amerre látsz?
Sóhajtottam, az órára néztem. Még csak 10 perc. Meglepett mennyire gyorsan telik az idő, mondjuk éreztem is, mivel majd megfagytam olyan hideg volt. A combomat már nem is éreztem. Berregő hang ütötte meg a fülemet, a táskában kezdtem kotorászni, hogy kifizethessem az utat. Hirtelen egy kéz simult a vállamra, felsikítottam félelmembe. Elakartam húzódni, de erősödött a szorítás.
- Te tényleg ennyire hülyének nézel?! - kérdezte felháborodottan. Elsápadtam. Ne!
Ott állt mögöttem, teljes életnagyságában, haragos és csalódott szemekkel. A busz, mivel nem figyeltünk rá, elhajtott és ezzel az esélyem is elúszott a jobb élet után. Pedig olyan közel volt, simán meglehetett volna. Gondolataimból az szakított ki, hogy Loki a hajamba markolt és közelebb húzott magához. Sikítani is elfelejtettem, a tekintete olyan vad tűzzel égett ami belém fojtott minden szót. A hideg már nem tűnt olyan vészesnek ahhoz képest amit a szemeiben láttam.
- Midgardi kis cafka! - sziszegte az arcomba, majd olyan erővel vágott pofon, hogy a földre estem a lendülettől. Felzokogtam, égett a tenyerének a nyoma, utáltam ha ütnek főleg ha az arcra ment. A hideg beton felsértette a térdemet, a szél, mint ha csak az én káromon röhögne, az arcomba fújt egy marék havat. Összekuporodtam, de újra elkapott a hajamnál és vonszolni kezdett.
- Legszívesebben megölnélek! Itt helyben! - kiáltott fel dühösen, ahogy vonszolt. Sírva próbáltam leszedni a kezét, de olyan vasmarokkal tartott amihez én gyenge voltam.
- Engedjen el, kérem! Ez fáj! - álltam ellen aminek az lett a következménye, hogy az arcomba térdelt. Tompa reccsenést hallottam, az orromból vér kezdett el patakzani amihez fájdalom is társult. Nem bírtam tovább, a földre rogytam és hagytam, hogy az édes tudatlanság elvegye tőlem a fájdalmat, a kínt és a szomorúságot.
Loki szemszöge:
Elmondhatatlanul dühös voltam a lányra aki az imént ájult el. A vállamra kaptam, mint egy krumplis zsákot és ideges léptekkel siettem a ház felé. Utáltam ezt a helyzetet, hogy ilyenbe kényszerítettek, hogy be kellett az asgardiaknak bizonyítsam egy midgardi kis söpredékkel, hogy igenis jó vagyok. Csakis Frigga kérésére választottam ezt, mivel ha rajtam múlott volna inkább rohadtam volna meg egy börtönben, mint egy ilyen söpredék mellett dadust játszani. Igazam is volt, főleg mikor éjjel felkeltem, hogy igyak egy pohár vizet és észre vettem a tárva nyitva felejtett szekrény ajtót. Legszívesebben elvágtam volna a torkát a lánynak, az arcába taposni, majd atyám elé vinni és megmutatni neki, hogy ennyit érnek azok akiket védelmeznek. Nem többet.
Felpaprikázva értem vissza a házhoz, berúgtam az ajtót, végig trappoltam a nappalin, fel a lépcsőn és a folyosó legvégén elhelyezkedő szobához mentem ami már kinyilt egy kézmozdulatomtól. Halk csöppenéseket hallottam, de annyira nem érdekelt jelenleg, hogy mi baja a szerencsétlennek. Az ágyra dobtam, a teste visszapattant a rugó miatt így a földre esett. Kiröhögtem volna ha az adott helyzetben nem lettem volna mérges rá. Nyöszörgött, majd lassan felült, de mikor meglátta dühtől eltorzult arcomat, a falig hátrált és sírni kezdett akárcsak egy csecsemő. Ezzel persze azt érte el, hogy még idegesebb legyek, mint az szükséges lett volna.
- Ne bőgj már, az ég szerelmére! - riválltam rá. Megszeppent, zafír kék szemeit - ami a könnyek miatt most még szebben ragyogtak - rám emelte. Elfintorodtam. Az orra alig láthatóan el volt ferdülve, a vér csak úgy ömlött belőle, de még se törölte le. Tekintetében megláttam magamat, úgy festettem, mint egy tajtékzó óriás, egy igazi jöttüni szörnyeteg. Megremegett az ajkam széle, elfordultam és megdörzsöltem az arcomat. Megrémített a saját látványom. Ennyire... Tényleg ennyire hű vagyok a véremhez? Tényleg szörnyeteg vagyok?
Halkan sóhajtottam, kihúztam magam és visszafordultam a lányhoz. Lassan elindultam felé, szemei egy riadt őzre emlékeztettek aki arra vár, hogy a farkas mikor fallja fel. Higgadt akartam maradni, bebizonyítani Friggának, hogy nem vagyok szörnyeteg. Leguggoltam elé, szem magasságba kerültünk. Remegett, mint a nyárfalevél. Más helyzetben ez kárörvendéssel töltött volna el, de nem most. Minden idegzetem megakarta tépni a lányt, megmutatni neki, hogy velem nem packázhat, de túl nagy volt a tét még ha féltem is bevallani. Muszáj volt egy icipicit kedves legyek hozzá, hogy mihamarabb vissza térjek Asgardra, a könyvekhez és anyámhoz. Felemeltem a kezemet, ezzel együttemben összerezzent, de nem foglalkoztam vele. Az orrához érintettem a mutató ujjam és egy kissé energia szívó varázslattal meggyógyítottam a törött orrát. Ugyan a vér nem száradt fel, de már nem folyt. Felkeltem gyorsan. Nagy szemekkel pislogott rám, gondolom nem hitte el, hogy ezt tettem. Oh kis szívem, tartogatok még meglepetéseket ne félj.
- Ha még egyszer... - kezdtem halkan, de annál vészjoslóbb hangon - ha csak egyszer is észre veszem, hogy szökni próbálsz, kirabolsz vagy legalábbis megfordul a fejedben egy menekülési terv... Odin szakállára mondom, hogy megöllek! Nem azért pesztrállak, hogy ezzel köszönd meg!
Elsápadt a szavaimtól, de nem érdekelt most. Tartsa magát ehhez, egy másik midgardit nincs kedvem összeszedni. Ő legalább kussba van, de elismerem ezzel a húzásával igen meglepett. Kiviharoztam a szobából, az ajtót becsaptam magam után ami hangos csattanással jelezte távozásomat.
Luanna szemszöge:
Az orrom tompán lüktett, a vér elkezdett rászáradni és irritálta a bőrömet ez a folyamat, de nem mertem megmoccanni nehogy Loki akkor akarjon vissza jönni és újra betörni az orromat vagy a kezemet kétfelé törni. A többi hegemet nem is érzékeltem pedig biztos voltam benne, hogy több helyen is megsérültem, de azok valami utón módon eltompultak. Még akkor is a fal mellett ültem mikor a nap első sugarai besütöttek a rácsozott ablakon. Rács? Egyből felpattantam, de megszédültem a hirtelen mozdulattól ezért kellett pár pillanat amíg nem forog velem a világ. Ahogy elmúlt a szédülés az ablakhoz léptem. Tényleg rács volt rajta. Szöget ütött a fejembe, hogy mégis mikor szerelte ezt fel mivel biztos voltam benne, hogy azelőtt nem volt rajta semmi. Miért akar ennyire itt tartani? Ismeri a szüleim? Elsápadtam. Nem, nem ismerheti. A hírekben, amit egy rádióból hallottam arról volt szó, hogy kocsikázás közben baleset ért, a kocsi felrobbant és nem maradt belőlem semmi. Összeszorítottam a szememet. Miért kisért ennyire a múlt? Miért fáj még mindig ennyire? Miért nem tudok tovább lépni? Miért nem hagy békén? Ki ez a férfi? Mit akar tőlem? Mire kellek neki?
A kérdéseim egyre csak nőttek, a képzeletem egyre szürreálisabb formát öltött. Megdörzsöltem a halántékom, pár lépést hátráltam, majd lehuppantam az ágyra. A plafon piszkos szürke festéke csak irritált így becsuktam a szememet, hogy ne is lássam. Az oldalamra fordultam, magzatpózba össze húztam magam és hagytam, hogy a fáradtság, a lüktető fejem, a hegeim és minden egyéb a hátam mögé menjen én pedig az álom édes gödreibe burkóloztam.
Loki szemszöge:
Az este folyamán nem aludtam, túlságosan mérges voltam, helyette az olvasó lámpa mellett faltam a könyvemet. Nem kellett figyeljek a midgardira, tudtam, hogy a fenyegetésem kellő hatást gyakorolt rá, bár még mindig bennem volt, hogy el fog menni újra. Hajnal tájban letettem a Rúna írás könyvet, álmosan nyújtoztam egyet, majd kimásztam az ágyból, hogy letusoljak. Aludni kellett volna, de már nem fogok, egy midgardi fekete lötty ébren tart. Mennyit is kell igyak? 5-6 pohár? Franc tudja.
Ahogy megejtettem a fürdést, kicsivel frissebben - egy pólóban és bokszerben ami még mindig nagyon fura - lementem a konyhába megcsinálni a kávénak nevezett dolgot ami hasznosnak bizonyult ittlétem alatt.
Felültem a konyhapultra, egy kisebb mágiával pedig egy tekergőző kígyó hologramját jelenítettem meg. Rosszat akartam csinálni, nevetni valaki kárán, hogy valamivel boldogabb legyek. Hirtelen eszembe jutott az emeleten lévő lány, ajkaimra csíntalan vigyor kúszott, az előttem tekergőző kígyót még nagyobbra varázsoltam, majd felküldtem az emeletre. Sietősen kúszott fel a lépcsőn, majd ahogy eltűnt a látóteremből összekapcsoltam a szemünket így azon keresztül figyelhettem hogyan csúszik be a szoba ajtaja alatt, siklik fel az ágyra ahol az alvó kis midgardi békésen szundított. A teste köré tekergőzött, majd lassan, másodpercről másodpercre egyre jobban szorítani kezdte. A vörös hajú nyöszörgött, le akarta tolni magáról az illuziómat, de nem sikerült neki. Álmosan pislogni kezdett, lenézett magára és abban a pillanatban akkorát sikított amibe a fülem is bele sajdult. Mérgesen fújtattam a konyhába, két kézzel egyre nagyobbra alakítottam a kígyót miközben a lány zokogott. Mosoly kúszott az ajkaimra. Most már sokkal jobb. A kígyó hirtelen a lány felé harapott, de mielőtt bekaphatta volna, kámforrá vált. Jóízűen kacagtam egyet, felkeltem és felvonultam a szobámba. A bosszú édesebb minden nyalánkságnál!
Luanna szemszöge:
Még mindig riadtan pislogtam a falra, könnyeim kezdtek az arcomra száradni. Mi a kénkőves mennykű volt ez?! Egy hologram? De... Olyan valódinak tűnt, éreztem a szorítását, a hideg bőrét. Megborzongtam, a takaró alá bújtam és magzatpózba húztam magam. A kérdések egy kettőre kezdték ellepni a fejem, de a csengő hangja mindent félbe szakított. Felültem, a fülemet hegyeztem, hogy halljak valamit, de csak indulatos lábdobogásokat tudtam bemérni. Vajon ki lehet az? Alig pár perc múlva választ kaptam a kérdésemre. A szőke adonisz rontott be, szinte aggódva az ajtón, amit a lendülettől - és, mert csak egy zsanér tartott már - leszakított. Értetlenül nézett a kezébe maradt ajtóra, majd egy laza mozdulattal vissza döntötte a helyére.
- Szép napot, Luanna. - köszöntött kedvesen. Megindult felém, de azzal a lendülettel én meg hátrálni kezdtem az ágyon. Rémület ült ki az arcomra, eszembe jutott Loki, aki visszarángatott a hajamnál fogva, aki felpofozott, betörte az orrom, de mégis... megmentette az életem. Thor észre vette, hogy félek tőle, feltartotta a kezeit nyugtatóan.
- Nem fogom bántani. Beszélni jöttem magával. - lépett egyel közelebb és most nem hátráltam, de megráztam a fejemet. Nem beszélni akartam hanem a kérdéseimre választ kapni. Ennyi az egész.
- Miért? Miért kell itt lennem? Mire kellek maguknak? A szüleim miatt? Az ő kezük van a dologban? Kik maguk? Miért öltözik ilyen furcsán? Az a Loki fickó miért vert meg mikor el akartam menni? Miért rángatott vissza? - zúdítottam rá a kérdéseimet. Újra folyni kezdtek a könnyeim, de makacsul letöröltem azokat. Thor megszeppenve figyelt, majd észbe kapott és megköszörülte a torkát.
- Szépen sorjában. Ahogy mondtam, Thor vagyok, Odin fia és Asgardból szár... - nem hagytam, hogy végig mondja.
- Mi az isten az az Asgard? Egy város? Európában? - vontam fel a szemöldökömet. Értetlenség csillant kék tekintetében.
- Nem... Asgard egy világ, egy a kozmosz 9 világa közül. - magyarázta meg, de még mindig hülyén néztem rá.
- Ja, biztos. Én meg Plutó vagyok. - sóhajtottam fáradtan - Komolyan kérdeztem.
Sértődötten fonta össze maga előtt a karjait aminek következtében az izmai sokkal jobban kirajzolódtak. Mennyi szteroidot használ?
- Majd később elmagyarázom. Folytatva amibe bele kezdtem, az öcsém, Loki, csak vigyázni fog magára, bár szerintem nincs tisztában eme szó jelentésével. - szorította ökölbe a kezét, majd leengedte azokat maga mellé. Összepréseltem az ajkaimat. Valóban nincs tisztában a szó jelentésével.
- Miért kellek ennyire maguknak? Nincs semmim! - tártam ki a karjaimat, hogy lássa eleve csak egy melegítőben és egy "Body Boy"-os pólóban ültem amit fogalmam sincs honnan szalajtottak. Helyeslően biccentett.
- A maga és testvérem érdekében ezt nem szabad elmondanom. Elég ha a fivérem tudja és maga meg elfogadja a helyzetet. Jobb itt bent lenni, mint az utcán, nem? - mosolyodott el óvatosan és ezzel sarokba is szorított. Óvatosan bólintottam, hisz igaza volt, de még is felidegesített vele, mert manipulálni próbált.
- Maradok - adtam meg magam duzzogva amin Thor elvigyorodott.
- Loki megmutatta már önnek a házat és a ruháit? - érdeklődött. Megráztam a fejemet. A szobán és a konyhán kívül sehol máshol nem jártam. Talán nem is gond, egyel kevesebb baj, megvagyok én magamnak. Ha kapnék egy könyvet talán nem is panaszkodnék. Vagy kettőt. Jó, mit nyavajgok, ha ebben a házban van könyvtár és Loki ott hagyna, többet soha nem zavarnám. Thor öles léptekkel elém került.
- Gyere, megmutatom neked mi hol van. - mondta én pedig a kedves hangjára és megnyugtató mosolyára azonnal pattantam. Aznap délután nem csak, hogy megtudtam, hogy mi hol van, de Thorral is jobban összebarátkoztam. Morgós uraságot egész nap nem láttam amiért fesztelenül eltudtam beszélgetni Thorral sőt még nevettünk is, mint a gyerekek mikor mesélt néhány baklövéséről és Lokival való gyermekkoráról. De, hogy most elnéztem őket, nem látom azt amiről Thor beszélt. Mi történhetett velük? Thor késő este ment el, megígérte, hogy két nap múlva újra benéz addig dolga van. Kissé elszomorodtam hisz a szőkével sokkal jobban eltudtam lenni, mint a testvérével. Hogy a fenébe származnak egy családból? Teljes ellentétek!
- Kibámészkodtad magad?
Összerezzentem a gúnyos, jéghideg hangra. A verandán álltam, Thor távolodó alakját néztem mikor meghallottam Lokit. Már kezdtem elfelejteni milyen szorongás fog el, ha a közelében vagyok. Nagyot nyeltem, becsuktam az ajtót, majd kikerültem és gyors léptekkel elsiettem mellette.
- Milyen édes. Fél a kis őzike. - gúnyolódott. Ösztönösen próbáltam minél kisebbre húzni magam amíg felbicegtem a lépcsőn, majd a szobámba igyekeztem. Olyan... kiállhatatlan!